Amigod: Taníts meg élni!

Valamikor a 2010-es évek elején Sony United néven futott egy kezdeményezés, ami arra ösztönözte a SONY különböző üzleti területen működő leányvállalatainak munkatársait, hogy hozzanak létre olyan projecteket, melyek segítik egymást, összekötik az elektronikai eszközök, film, zene, játék területén folyó fejlesztéseket. Ez egy fantasztikus tanulási lehetőség volt számomra, és az ehhez hasonló kezdeményezések még jobban megszerettették velem a céget. Ékes példája volt annak, hogy minden mindennel összefügg. Az együttműködések, amelyeket ennek a kezdeményezésnek a keretében indítottunk, a legjobb történetek, melyeknek részese lehettem, még ha némelyik őrültségnek is tűnt első halásra.

Az igazat megvallva, értetlenkedve hallgattam Peter Lanyit, amikor megkeresett minket azzal az ötlettel, hogy segítsünk nekik a siketeket támogató kampányuk előkészítésében és elmesélte, hogy olyan előadót keresnek, aki ír egy dalt az ügyhöz. Megtarthattam magamnak a kétségeimet, mert a megbeszélésen résztvevő énekes és menedzsere hangosan nevettek a felvetésen. Reakciójuk gondolkozásra késztetett. Egy Péter kaliberű kiváló szakember nem fog olyan felvetéssel előállni, aminek nincs szilárd alapja, amire építkezni lehetne. Mi nem láttunk valamit, ami elvezetett volna minket a megoldáshoz.

Hazamentem és az életemet meséssé formáló véletlenek egyike várt rám. Akik ismernek, tudják, hogy ritkán nézek tévét. Néha csatlakozom a feleségemhez vagy a fiaimhoz egy-egy film erejéig, vagy megnézem a híreket, ha valami fontos történik a világban, vagy megnézek egy focimeccset kikapcsolódás gyanánt, de nem szerves része az életemnek a TV. Főképp nem volt az azokban a sűrű években, szóval merő véletlen volt, hogy a 100+ csatorna között céltalanul keresgélve megakadt a figyelmem egy már javában futó, Listen To Your Heart című ausztál filmen. A romantikus dráma egy gyerekkorában hallását vesztő lány és egy pincérként dolgozó fiatal zenész történetét mesélte el. A forgatókönyvet Kent Moran írta, aki az énekes/dalszerző szerepét is játszotta, ráadásul a film zenéjét is ő jegyzi. A történet, melyben Danny beleszeret Ariana-ba, aki nem hallhatja az általa inspirált dalokat, egy szempillantás alatt megoldotta a problémát, amivel reggel szembetaláltam magamat.

Másnap reggel azonnal hívtam Pétert, hogy engedélyt kérjek tőle, hogy Leander Kötelessel megpróbáljuk összehozni a dalt. Hangsúlyoztam neki, hogy a SONY-nak semmilyen kötelezettsége nincs felénk, és ha nem tetszik neki az alkotás, nem kell használniuk. Miközben vártam, hogy a film DVD változata, amit az adás után azonnal megrendeltem az ebay-en Ausztráliából, beszéltem Leanderrel és próbáltam elmagyarázni neki a propozíciót. Kevés sikerrel. Küldött egy gyönyörű, de kiábrándítóan rövid zongora dallamot, mert elsőre ő sem tudta elképzelni, hogy milyen is egy dal a siketeknek.

Kutatómunkába kezdtem, hogy a szöveghez adjak neki pár ötletet, kiindulási pontot, hogy a rövid kis zenei ötletből teljes értékű kompozíció születhessen. Nagyon megrázó folyamat volt ez a keresés. Elképzelni a világot hangok nélkül. Olyan világba utazni, ahol nincs zene. Ugyanakkor nagyon sok érdekes tényt és adatot találtam a témában. Csodálatos volt arról olvasni, hogy a hallássérültek az érintésükkel hallanak, érzékelik a tárgyak rezgését. Még táncolni is tudnak, ha a discoban, koncert teremben levő asztalokra, székekre teszik a kezüket. Beleástam magamat a csönd világába, hogy érezzem a hiányt, amivel együtt kell élniük. Gyönyörű történeteket találtam a csendről, az ürességről. A kedvencem a Berlinben található Room Of Silence, ahol az emberek világnézetüktől, vallási meggyőződésüktől függetlenül elvonulhatnak meditálni. A keresés végén, brief gyanánt küldtem Leandernek egy rövid verset Can’t Stand The Silence címmel:

„I’m staring at the world with empty eyes
Sense no colours, nor shapes
It’s like looking through ancient dim lens
And I can’t even recall your face
Is this the night or I’m blind?