Alice Cooper pozitívan sokkol

Amikor megszülettem, Vincent Damon Furnier és zenekara már a negyedik stúdióalbumán, a Killeren dolgozott, így valós időben elég későn kapcsolódtam be a munkásságába. Tizenhét éves voltam, amikor a sorsfordító Trash megjelent. Sorsfordító volt Alice Cooper számára, hiszen egyik legsikeresebb lemezét, a dallamos amerikai rockzene egyik csúcsteljesítményét tette le az asztalra Desmond Child hathatós segítségével. Sorsfordító volt sokak számára, hiszen rengetegen, főleg lányok, ennek az albumnak a slágerei (Poison, Bed of Nails, House of Fire, Only My Heart Talkin’) miatt kezdtek rockzenét hallgatni. Sorsfordító számomra, mert áttételesen rajta keresztül ismertem meg életem párját, akinek egy kolléganője mutatott egy MTV-ből felvett Alice Cooper klipet. Onnan pedig nem volt megállás. Andi minden fellelhető AC relikviát gyűjteni kezdett, 1990. július 22-én már ott volt az MTK pályán a Trash budapesti lemezbemutató koncertjén, melynek A0-s plakátját is megszerezte egy budai üzlet kirakatából, hogy évekig szobája dísze legyen, majd Beával Alice Cooper klubesteket kezdtek szervezni. Tiszteletet parancsoló elszántsággal rajzolták a plakátokat, melyeket szülői segítséggel stencilezővel sokszorosították, majd rótták a várost, és kiragasztották a technológia miatt rózsaszínes A3-as posztereket. A második Alice Cooper rajongói összejövetelre abban a Viking Clubban került sor, ahol pár hónappal később, 1991. július 2-án megismerkedtünk. A sors és Alice Cooper keze biztos benne volt a találkozásunkban, mert azon a napon jelent meg következő albuma, a Hey Stoopid. És boldogan élünk együtt, amíg meg nem halunk, Alice Cooper pedig sok nagyszerű közös élményt adott nekünk az azóta eltelt 30 évben.

1995-ben vettük meg első kocsinkat, és az első Punto Tapes válogatáskazetta első nótája a vadonatúj Lost In America volt, a The Last Temptation album első kislemezdala. Aztán amikor az albumelőzetes kazettán meghallottam Chris Cornell hangját a Stolen Prayer-ben és az Unholy Warban, nem volt menekvés. Elkötelezett Soundgarden fanatikusként mélyen megérintett ez a két dal, de érdekes módon az egész albumnak olyan ereje van, melyet egyetlen korábbi Alice Cooper album esetében sem éreztem. Van valami plusz töltés a felvételben, ami miatt bármikor örömmel hallgatom elejétől a végéig. Eddig Andihoz való kötődésemmel, Chris Cornell iránti rajongásommal, a jó dalokkal magyaráztam ezt a vonzalmat, meg azzal, hogy a The Last Temptation révén ismertem meg egyik kedvenc írómat, Neil Gaimant.

Alice és Neil közösen írták meg az album sztoriját, hosszú séták alkalmával dolgozták ki a történetet, alkották meg a szereplőket. És nem csupán egy zenei kiadvány, hanem egy három részes képregény mini-sorozat is született belőle, melynek első része az album mellékleteként július 12-én látott napvilágot. Gyerekkoromban képregény fanatikus voltam. A Pajtás újságban megjelent fekete-fehér Rahan epizódtól kezdve a Pif és Mozaik újságokon át az Alfában publikált Asterix sztorikig mániákusan olvastam, gyűjtöttem a képes történeteket. Ezt a szenvedélyt a zene évekre háttérbe szorította, és a tanulmányaim előrehaladtával a komolyabb irodalom, majd a filozófia felé fordultam. Neil Gaiman mutatta meg, hogy a két világ nincs is olyan messze egymástól, felnőttek számára is lehet tartalmas képregényeket alkotni, sőt vannak olyan történetek, melyeket ez a médium jobban el tud mesélni, mint a puszta írott szöveg. A Sandman saga rajongásig szeretett írójával aztán személyesen is találkozhattam. 2007. július 4-én órákat álltam sorba a nagykörúti Sárkánytűz könyvesbolt előtt, hogy pár szót válthassak vele, és aláírassam gyűjteményem két legbecsesebb darabját. A döbbenetesen sok érdeklődőt vonzó közönségtalálkozó miatt lemaradtam a Heaven & Hell koncertről, de nem bántam meg. Minden várakozást, lemondást megért Neil arcát látni, amikor a Charles Vess csodálatos illusztrációival ékesített Stardust után elé tettem a Last Temptation első részét, ugyanis azt Alice már aláírta, amikor az album promóciós turnéja során Budapestet is útba ejtette, és a Sony Music akkori marketing vezetőjének, Szűts Lászlónak köszönhetően egy rövid meet & greet erejéig találkozhattunk a Mesterrel.

Azt viszont e cikk megírásáig nem tudtam, hogy a The Last Temptation album sokkal többről is szól Alice Cooper életében egy klasszikus horror történetnél. A Sex, Drugs and Rock’n’Roll archetípusának tartott előadó alkoholizmusának legmélyebb bugyraiban járt az album elkészítése során. Annyira elfajultak a dolgok, hogy felesége, Sheryl Goddard, akivel 1976 óta megbonthatatlannak tűnő egységben éltek, 1983-ban beadta a válókeresetet. Ez annyira sokkolta hősünket, hogy ismét bevonult a rehabra, és mielőtt a válást kimondhatták volna, teljesen kijózanodott, és az is maradt mind a mai napig. Az utolsó megkísértés elhárítása után Alice minden lehetőséget megragadott, hogy a hasonló problémákkal küzdő ismerősei, zenészbarátai számára rendelkezésre álljon, segítse őket abban, hogy kiszabaduljanak az alkohol fogságából, mely tevékenységéért 2008-ban a MusiCares alapítvány Stevie Ray Vaughan Díjjal tüntette ki. Kijózanodása óta újjászületett keresztényként éli példamutató életét, melynek egyik ékköve az Alice Cooper’s Solid Rock Alapítvány, ahol tinédzsereknek biztosítanak igazán inspiráló környezetet arra, hogy iskolaidőn túli szabadidejükben megtalálhassák életük igazi értelmét, legyen az a zene, a tánc, a filmkészítés vagy bármely más kreatív önkifejezési forma. Ráadásul Alice Cooper a feleségének tett örök hűség fogadalmát is komolyan veszi, és amióta 1975-ben a Welcome to My Nightmare turné táncosválogatásán megismerte az akkor 18 éves balerinát, hűséges maradt hozzá.

(Artwork: Mester Csaba)