Deep Purple kulcsdal – Újabb ízelítő az októberben megjelenő kötetből

Épp amikor elfogyott a lendületem, hogy befejezzem a Kulcsdalok című könyvemet, felhívott Cselőtei László, a HammerWorld magazin társszerkesztője, hogy lenne-e kedvem részleteket publikálni a készülő kötetből a 35. jubileumi évadra megújuló magazinban.

Kamaszkorom óta meggyőződésem, hogy egy egészséges ember élete végig képes a fejlődésre. Beszélgetünk. Olvasunk. Írunk. Tanulunk. Megfigyelünk. Gondolkodunk. Emlékezünk. Működtetjük a pszichénket. És ez a folyamat visszahat az agyunkra, idegrendszerünkre, fejleszti azt, így egyre magasabb fokú működésre leszünk képesek.

2010-ben a Jimi Hendrix katalógus Sony Music gondozásába kerülése kapcsán fogant meg bennem az Új Gitáros tehetségkutató ötlete, és a Hanosz hathatós segítségével egy négyévente megrendezésre kerülő seregszemle jött létre a fiatal magyar gitárosok számára. Minden alkalommal száznál is több versenyző jelentkezik a felhívásra, akik közül a legjobb tíz egy élő döntőben méri össze erejét, és a szakmai zsűri közülük választ győztest.

Kristálytiszta az emlék, amikor a Hands All Over videóját először megláttam az MTV-n. Szüleim gödöllői házában az utcára néző nagyszobában a faltól falig, padlótól plafonig terjeszkedő könyvespolc közepén állt a TV készülék, melyen egy rövid ideig elérhető volt számomra a zenecsatorna.

Évek kellettek ahhoz, hogy felismerjem Kevin Moore igazi géniuszát.
A Dream Theater persze óriási hatással volt rám, már a bemutatkozó When Day And Dream Unite album teljesen magával ragadott. Lenyűgözött a zenészek játéka, kívülről tudtam az album szövegeit, de tinédzserként még zenekarokért rajongtam.

1989 őszén cserediák programban vettünk részt Hollandiában. 18 éves voltam. Akkor jártam először külföldön. Az lepett meg a legjobban, hogy a kertvárosban, ahol laktunk, nem voltak kerítések a házak körül.

A világnak gitárhős, nekem az egyik legfontosabb hősöm. Tanító. Mentor. Példakép. Egy kivételes zenész, aki emberségével érintett meg először, és csak ezen keresztül értettem meg igazán alkotói géniuszát.

Valamikor a 2010-es évek elején Sony United néven futott egy kezdeményezés, ami arra ösztönözte a SONY különböző üzleti területen működő leányvállalatainak munkatársait, hogy hozzanak létre olyan projecteket, melyek segítik egymást, összekötik az elektronikai eszközök, film, zene, játék területén folyó fejlesztéseket.

Ez a kapcsolat is a mennyben köttetett.
Kamasz koromban nem szerettem a Depeche Mode-ot. Akaratlanul is az ellentáborba sodródtam. Metálos voltam. És voltak a módosok. A középiskolai osztálytársaim között is volt pár óriási fanatikus.

Életem első igazi kulcsdala a Dream Theater zenekarhoz kapcsolódik. Már a címével megigézett, és lassan harminc éve kísér az úton, ráadásul kaptam tőle egy óriási olvasmányélményt is.