Shawn Smith, Seattle rejtett kincse

Nagyon-nagyon kellemetlen, szívszorító érzés olyan alkotóról írni, aki életében nem kapta meg azt a figyelmet, amit megérdemelt volna. Ráadásul sokáig nagyon zavart, amikor egy művész halálakor kezdtek ódákat zengeni róla. Meg-megremegett a kezem, hogy egyesével megkérjem a nekrológot írókat, hogy mutassák már meg, hogy életében hogyan méltatták csodálatuk tárgyát. Mit tettek az adott előadóért? Miért nem életében hívták fel az ismerőseik figyelmét a nagyszerűségére? Miért kell meghalnia valakinek, hogy mennybe menjen?

Aztán az évek alatt megbékéltem az emberi természet ezen jellegzetességével. Megfogadtam a bölcsek tanácsát, és nem őrlődök azon, hogy megváltozassam a világot. Energiáimat önmagam fejlesztésére, jobbá tételére fordítom. Sokat gondolkozom azon, hogyan tudnék én magam többet tenni azokért, akiket szeretek, tisztelek.

E felismeréshez óriási segítséget kaptam Pintér Miklóstól, a Grungery magazin megálmodójától, motorjától. Egyrészről az a szent őrület, amellyel kedvelt műfajunk alkotásait, történetét, történéseit, hátterét felkutatja, feldolgozza, önmagában csodálatra méltó, inspiráló. Amikor aztán 2015-ben interjút készített velem, komolyan zavarba hozott. Álszerénység nélkül gondolom, hogy nem érdemeltem meg azt a rengeteg időt, amit családja helyett, rám áldozott. Munkája révén számomra egy nagyon izgalmas önismereti anyag született, melynek címén nagyon sokat gondolkoztunk. A “ Visszaadni valamit abból, amit gyerekkorom óta a zenétől kapok” nem egyszerűen az addig a szakmába aktívan eltöltött 25 év összegzése volt, hanem végre meg tudtam fogalmazni önmagam számára is, hogy mit miért csinálok. Leírva, kimondva fogadalomnak is tekintem, és szeretnék hű maradni ehhez a gondolathoz.

Shawn Smith kapcsán sajgó hiányérzet tátong bennem. Hiába írtam ismertetőt a magyar Metal Hammer számára az első Satchel albumról, az 1994-ben megjelent EDC-ről. Nem ismertem fel a zongorista, énekes, gitáros, dalszerző géniuszát. Hiába dolgoztam már a Sony Music kötelékében, amikor karrierjének ékköve, az 1996-os általam is rajongásig szeretett The Family megjelent az Epic gondozásában. Még a Pearl Jam sikerre vitelével is küszködtünk Magyarországon. A Brad-et, Shawn és Stone Gossard 1992-ben alakított zenekarát végképp nem tudtuk kihozni Eddie Vedder árnyékából. A Satchel-ben pedig még Mr. Gossard sem játszott, így a zseniális nótákon (Not Too Late, Criminal Justice, Roll On) kívül maximum arra hivatkozhattunk, hogy ő volt a társproducere az albumnak. Nem sokra mentünk vele.

A zseniális második Satchel album már életében oda emelte számomra Shawn Smith-t, ahova Andy Wood, a Mother Love Bone tragikusan korán elhunyt énekese került: az Olümposzra, az istenek örök lakhelyére. Ugyanaz az ellenállhatatlan vonzerő áradt mindkettőjük dalaiból. Mindketten döbbenetes erővel emelték be a zongorát a zajos rockzenébe. Mindkettejüknél azok a dalok tetszettek igazán, amelyet ők is írtak, amelyben olyan hatásosan megszólal ez a hangszer. A zenésztársak által vagy velük közösen írt dalok is kedvesek számomra, de az igazi rajongást, kötődést a zongorás saját kompozícióik alakították ki bennem. A mások által drámainak, lehangolónak tartott dalaik számomra felemelőek, olyan emberi gazdagságról, érzékenységről árulkodnak, ami boldoggá tesz. Tartást adnak, értelmet az emberi létezésnek, a mindennapi küzdelmeknek. Nem véletlen, hogy a Kevin Wood által 22 év szünet után újra életre hívott Malfunkshun 2010-es Monument című albumán Shawn Smith énekli Andy szövegeit.

A Brad kiváló második, Interiors című albuma után szem elöl tévesztettem Shawn-t.

Ki gondolta volna, hogy a legendás brit dance label, a Magyarországon a Sony Music által forgalmazott Skint egyik korszakalkotó kiadványán, a Lo Fidelity Allstars 1999-as How to Operate with a Blown Mind albumon is szerepel Shawn Smith. A kislemezen is kihozott Battle Flag remix alapja ugyanis egy 1997-es Pigeonhed felvétel, de Shawn Smith és Steve Fisk funk rock zenekaráról nem is hallottam akkoriban. Az egyébként kiváló big beat felvétel alapján az apja sem ismert volna rá az eredetire. A sors furcsa fintora, hogy ez a felvétel bizonyult Shawn Smith legnagyobb sikerének.

A tánczenei bombához képest sokkal közelebb csapódott be nálam a The Twilight Singers 2000-es bemutatkozó albuma. Imádtam a lemez hangulatát, de Greg Dulli árnyékában nem vettem észre, hogy a Clyde társszerzője Shawn, és további három dalban is hallhatjuk az énekét, pedig a That’s Just How That Bird Sings egy igazán különleges, mágikus alkotás.

Csak a Mikivel való megismerkedésem után került vissza érdeklődésem homlokterébe Mr. Smith. Ismét dolgozni kezdett bennem az elégedetlenség, hogy Shawn Smith munkássága nem ért el elég emberhez. Mivel akkoriban több alkalommal is átjött Angliába kicsi klubkoncertekre, elkezdtem körbejárni annak lehetőségét, hogy Budapesten is szervezzünk neki egy koncertet. Miki pedig azzal a gondolattal talált meg, hogy nem csinálunk-e közösen interjút Shawn-nal. Belevetettem magamat a munkába. Megrendeltem mindent a netről, ami a művei közül hiányzott a gyűjteményemből. Még egy The Diamond Hand pólót is rendeltem magamnak, melynek aztán egészen különös utóélete kerekedett. Annyira tetszett az alig olvasható cirkalmas tipográfia, hogy ennek mintájára csináltattam a fiaimnak és magamnak pólót apa temetésére.

És érkeztek a megrendelt szólólemezek. Let It All Begin (1999), Live at the Point (2000), Shield of Thorns (2003), The Diamond Hand (2008). Ámulatból ámulatba estem. Mindegyiken találtam egy-egy gyöngyszemet. És írtam a kérdéseket…

Kitől tanultál zongorázni?

Zongorán vagy gitáron komponálsz inkább?

Mivel volt rád Prince olyan nagy hatással, hogy nagyon sokszor elő számú hatásként utalsz rá?

Milyen kapcsolat fűzött Andy Wood-hoz?

Milyen érzés volt a Monument albumon Andy szövegeit énekelni?

Miért volt rátok akkora hatással a Reservoir Dogs című film, hogy az első Satchel lemezen dalokat neveztetek el a szereplőkről?

Mit szóltál a Lo Fidelity Allstars Battle Flag verziójához?

Milyen volt Greg Dullival dolgozni?

A korai demók után miért szakadt meg a közös munka?

Van olyan dal az eddigi alkotásaid között, ami különösen kedves számodra?

Ha igen, melyik és miért?

Ki ihlete az If Roses Take My Place című dalt?

Egy csomó dalodat, mint például az Original Hymn áthatja egy nagyon megéltnek ható istent kereső áhitat. Honnan táplálkoznak ezek a dalok? Csak írtam a kérdéseket, melyeket már nem volt időm feltenni, mert 2019. április 3-án elmentél. A dalok itt maradtak. Azóta is kutatok minden felvételt, ami hozzád kötődik. És rájöttem, fölöslegesek voltak a kérdések. Mindent elmondtál. Minden válasz ott van a dalaidban.

Az If Roses Take My Place szól a fejemben, amikor állok édesapám sírjánál. Ezt hallom a kórház kapujában, ahol édesanyámat ápolják, akit egy hónapja nem láthatok, mert a koronavírus miatt látogatási tilalom van.

Egyszerre üvöltenék fájdalmamban, És sírnék örömömben.Dédelgetem, amit tőletek kaptam,És gyászolom a pillanatot, mely már nem lehet enyém.

(Artwork: Mester Csaba)