Tankcsapda: A fény a fegyverem

Ha Petőfi Sándor 1968. február 19-én született volna Debrecenben, akkor 1989 elején Tankcsapda néven punk rock zenekart alapított volna, és a rendszerváltás utáni Magyarország legsikeresebb zenekarának vezetője lenne.

Rendkívül szerencsének mondhatom magamat, hogy szinte a Tankcsapda indulása óta testközelből figyelhetem Laci pályafutását, és rengeteg alkalommal együtt is dolgozhattam velük, de a legnagyobb ajándék az, hogy megismerhettem egy embert, amilyenből nagyon kevés van a magyar zeneiparban, akivel mindig élmény találkozni, beszélni. Nincsenek fölösleges körök. Nincs manír. Nagy értéknek tartom, hogy méltósággal öregszik, és sportosságával is példakép. Igazi jó ember.

Ráadásul a zenekar csúcsidőszakában dolgozhattam velük, amikor jelenlegi vezető pozícióját kivívta magának a Lukács Laci vezette társaság. Ha ránézek a Spotify Top 10 leghallgatottabb Tankcsapda dalainak listájára, azt látom, hogy hat (Mennyország Tourist, Be vagyok rúgva, Ez az a ház, Adjon az ég, Örökké tart, Mindig péntek) ebben az időszakban jelent meg.

Persze mondhatja bárki, hogy a demók voltak az igaziak, de ez hülyeség.

Jók voltak a demók, és rengeteg különleges emléket őrzök ebből a korszakból is velük kapcsolatban. Már a megismerkedésünk külön történetet érdemel. Turnémenedzser voltam a brazil Viper zenekar mellett, akik az Omen országos turnéjához csatlakoztak a Theater Of Pain album magyarországi megjelenése, népszerűsítése kapcsán. A debreceni állomáson nyomták a kezembe a srácok az 1991-es demót, melyet 21 évig becses kincsként őriztem, mígnem egy kedves kollégámnak adtam, hogy karácsonyi meglepetésként ezzel lephesse meg Tankcsapda rajongó fiát.

Mivel a Sex & Drugs & Rock n Roll hármas bennem Hűség & Absztinencia & Progreszív Rock kombóként fordítódott le, sokáig kívülálló szurkolóként figyeltem a Tankcsapda pályáját. Kedveltem őket, mert mindig szimpatikus, tehetséges arcok alkották a bandát, de teli torokból először a Mennyország Tourist szövegét üvöltöttem a tömeggel.

Ez volt az a project, ahol már nem csupán a csapat kész terveit hajtottuk végre kiadóként, de ötleteinkkel hozzá is tudtunk tenni valamit az együttes karrierjéhez. Régóta nyilvánvaló volt, hogy Lukácsnak elképesztő dallamérzéke van, és finomhangolással a rádiókon is át lehet ütni a dalaikat. Így született meg a Menyország Tourist promo CD, melynek remixeit kifejezetten a rádiók számára készítettük, és az akkoriban profilt váltó Petőfi Rádió rotációban kezdte játszani a Neo féle változatot, ami óriási lendületet adott a projectnek. A Tankológiából sokkal több fogyott, mint az előző albumból. Aranylemezt 20.000 darab CD és kazetta értékesítése után adtunk át a zenekar tagjainak, de ott nem állt meg a történet.

Aztán jött az Ez az a ház, melynek kereskedelmi forgalomba kerülő maxi CD-ként és kazettaként való kiadása új elemet hozott a Tankcsapda stratégiába. Nagy sikerrel vezette fel az Agyarország albumot. A nóta pedig még közelebb vitt a csapathoz. Bár alapvetően másról szól a dal, de a felütése nagyon szimpatikus volt számomra. Ma is az.

„Itt lakom látod, ez az a ház
Kevés a luxus, szolid a kényelem”

2003-ban megismételtük a jól bevált receptet. A készülő új album előtt kihoztunk egy kazetta- és CD-maxit, melyet a Szextárgy című dal és videóklip köré építettünk. Aki egy kicsit is ismer, nem lepődik meg, hogy a Szextárgy project nem hozott különösebben lázba. Jópofa dal, de nekem nem mondott semmit. Ettől függetlenül óriási lelkesedéssel toltam a zenekar ügyeit, mert rengeteget lehetett tőlük tanulni, és időközben a Sony Music legfontosabb hazai előadójává váltak. Kihoztuk az Itt vannak a Tankok!! videóantológiát VHS és DVD formátumban, és gőzerővel készültünk a szeptember 1-re időzített Élni vagy égni albumra.

Akkoriban péntek esténként teremfociztunk a barátokkal. Az egyik meccs után, amikor már a Griff Hotel recepcióján iszogattuk az üdítőinket, megcsörrent a telefonom. Laci szólt bele a telefonba:
– Elkészültünk a felvételekkel. Van kedved kijönni Dunakeszire, hogy meghallgassuk együtt?
Ez volt számomra a bizalom pillanata. 5 év közös munka után úgy éreztem, tényleg kíváncsiak a véleményemre. Még akkor is, ha mindig is határozott elképzelésük volt a zenekar dolgairól, és olajozott gépezetként mentek előre már évek óta. És ekkor hallottam először az albumot, melyen a legtöbb kedvenc Tankcsapda dalom szerepel. Első hallásra egyértelmű volt számomra, hogy az Örökké tart a nagy sláger az albumon, de előbb ki kell jönni a még zseniálisabb, de nem rádiópotens Adjon az éggel, mert nem lehet balladával indítani egy új Tankcsapda album bemutatását. A zenekar is ugyanezt gondolta, így nekiálltunk Herz Péter rendezővel elkészíteni minden idők egyik legjobb magyar videóklipjét.

„Bánattal vagy örömmel,
De én harcolok foggal-körömmel
Az élettel, a halállal,
Hogy a jóból egy jó nagy kanállal
Adjon az Ég,”

Hosszú-hosszú évekig ez volt a legkedvesebb magyar dalom. Úgy üvöltöttem a kocsiban a nótát, mint a klip főhőse. És mind a mai napig maximálisan azonosulni tudok a szövegével. És ha nem lett volna elég a zseniális klip, Lukács az életével hitelesítette a filmet, mert egy ejtőernyős balesetben ugyan, de kis híján életét vesztette. Sokkoló időszak volt. És így nyert hatványozottan több értelmet az Örökké tart. Ezért is gondoltam Lukácsot évekig prófétának.

„Néha mindenki elkövet néhány hibát
De ha magadba nézel és azt látod
Hogy a szíved tiszta
Akkor jó az út, amin jársz és többé ne is fordulj vissza”

És ahogy azt sejtettük az Élni vagy égni album minden korábbi egyéni rekordot megdöntött. Ma már mindez a klipek ismeretében, a dalok elsöprő sikerének fényében triviálisnak hat, de azon az éjszakán Hidasi Barnabás stúdiójában ezek még csak álmok voltak. Jól illusztrálja az akkori helyzetet, hogy amikor az Örökké tart-ot szétküldtük a rádióknak, az egyik országos adó válaszlevele sokáig kint volt a hülyeségfalon: „Tankcsapda nevű zenekart nem fogunk a műsorunkra tűzni.” Aztán 100+ hétig nem lehetett kirobbantani a nótát a rádiós játszási listáról. Az ominózus levelet küldő állomás szelektorából sem.

Az album végén pedig ott a dal, melyből azóta is rengeteg erőt merítek.

„A fény a fegyverem, megvilágít bármit.”

Lukács olyan szinten érezte a világ rezgéseit, annyira tudta a válaszokat, hogy miután, a Sony és BMG egyesülése miatt 2004. december 31-én elváltak útjaink, továbbra is kiemelt figyelemmel követem minden lépésüket. Minden új albumukat a megjelenése napján megveszem. Hallgatom a Liliput Hollywood albumot. Hegyezem a fülemet, hogy a gyilkos gitártémák mögül ki tudjam hámozni a szöveget. Imádom Sidi játékát, de Laci gondolataira is kíváncsi lennék. Megállítom a CD-t. Előveszem a szövegkönyvet. Majd azt is leteszem. Miről írna Lukács, ha semmire nem kéne tekintettel lennie? Amikor nincs verze és refrén, nincsenek keretek, nincsenek posztok, és kommentek, csak az őszinte, önmagáért való gondolat. Hogyan vélekedik most életről, halálról, Istenről, istentelenségről, hitről, barátságról, az egymástól elválasztó félelemről, dolgunkról itt a Földön? Vajon milyen lenne egy Lukács László verseskötet?

(Artwork: Mester Csaba)