Leonard Cohen, mi történik a szívünkkel?
24 éves voltam, amikor a Leonard Cohen név először rögzült nálam. Biztos hallottam, láttam leírva korábban, de tartalommal akkor telt meg, amikor a Sony Music kötelékében kezdtem dolgozni. A magyar leányvállalat külső munkatársaként az volt az első megbízásom, hogy koordináljam a Sony Music első hazai képes katalógusának elkészítését. A feladat abból állt, hogy a cég Ponty utcai irodájából hazaszállítottam a Fiat Punto-nkkal a teljes archívumot, felcipeltem a CD-ket a lift nélküli társasház negyedik emeletén található lakásunkba, és begépeltem a lemezek összes adatát egy hatalmas word dokumetnumba: az előadók nevét, a lemezek és a rajtuk szereplő dalok címét, a kiadás évét, a katalógusszámot, a vonalkódot. Aztán átszállítottam a kiadványokat az Attila úti grafikai stúdióba, ahol beszkennelték a lemezborítókat, és összeállították a katalógust. Amikor az 1245 CD és 30 VHS feldolgozásra került, kinyomtatták az anyagot, és nekem kellett leellenőriznem, hogy minden adat hibátlanul szerepel-e benne. A folyamat végére gyakorlatilag megtanultam a teljes Sony Music katalógust benne az első kilenc klasszikus Cohen stúdióalbummal: Songs of Leonard Cohen (1967), Songs from a Room (1969), Songs of Love and Hate (1971), New Skin for the Old Ceremony (1974), Death of a Ladies’ Man (1977), Recent Songs (1979), Various Positions (1984), I’m Your Man (1988), The Future (1992).
Művészetének elmélyült megismerése 1997-ben kezdődött számomra, amikor már főállású marketing koordinátorként friss válogatásalbumának marketingjéért voltam felelős. Elolvastam minden rendelkezésre álló anyagot: a biográfiáját, a kiadványhoz kapcsolódó információs lapot, az Egyesült Államokból hetente postán érkező sajtó szemelvényeket. Áttanulmányoztam egy Lotus Notes adatbázison keresztül érkező nemzetközi marketing tervet, és bevittem a rendszerbe a magyarorszgi tervet, és nekiláttam a megvalósításának. Én írtam az ismertető is az albumról a havi újdonságértesítőbe is:
„A Columbia Records idén ünnepli Leonard Cohennel kötött előadó szerződésének 30-dik évfordulóját. Mi mással tehetnék emlékezetessé ezt a fantasztikus évfordulót, mint egy patinás Best Of válogatáslemezzel. Természetesen ez a More Best Of című album nem egyszerűen egy dalcsokor a legnagyobb sikerekből (Everybody Knows, First We Take Manhattan, I’m Your Man, Take This Waltz, Anthem, Dance Me To The End Of Love stb.), hanem tartalmaz néhány meglepetést is. Itt hallható először két új Cohen dal: Never Any Goos és The Great Event.
Méltó ez a válogatás a 11 millió eladott hanghordozóval kövezett életúthoz.”
Az ismertetőben megbújik egy információ, ami különleges emberi kvalitásról, életszemléletről árulkodik. Az első felvételétől kezdve 30 éven keresztül Cohen összes munkáját a Columbia gondozta. És az azt követő 20 évben is. Ez az elkötelezettség, bizalom, nyugodtság, megfontoltság, elfogadás rendkívül fontos érték számomra. Élete végéig megbízik a kiadójában, nem vár tőle csodát, hálás az elvégzett munkáért. A hozzá hasonló emberek miatt kiváltság az óriási gépezet apró fogaskerekének lenni.
1998 februárjában már Armelle Brusq dokumentumfilmjének VHS változatáról írtam ismertetőt:
„Leonard Cohen nagyszerű More Best Of válogatáslemezét követően látott napvilágot a Leonard Cohen Portrait, Spring 96 videókazetta, mely nem más, mint egy részletes portréfilm a fantasztikus kanadai énekesről. Sokan nem tudják, hogy Cohen évek óta egy Zen Buddhista kolostorban él, és alkot. Ez a kilenc dalrészletet tartalmazó film itt készült, bepillantás enged a művész mindennapjaiba, gondolataiba. A közel egy órás anyag zenei részletei között szerepel két addig ki nem adott anyag is: A Thousand Kisses Deep és a Never Any Good.”
Bár akkoriban még nem tudtam felmérni az igazi jelentősségét annak, hogy a szombat törvényeit betartó zsidóként, aki saját elmondása szerint „nagyon kedveli Jézust”, 1994-ben elvonul a világtól, hogy a kaliforniai Mount Baldy Zen Centerben éljen 5 évig. Amikor az ismertetőt írtam, nem tudhattam, hogy megtalálja-e belső békét, a megvilágosodást, amit keresett az elvonulástól. A The Collapse Of Zen című verse plasztikusan ír a világi és a szerzetesi élet között vibráló ellentétről.
A 2001-es Ten New Songs és a 2004-es Dear Heather albumok tovább mélyítették a kapcsolatunkat. Egyre több részletét ismertem meg az életének, egyre jobban beleástam magamat a műveibe. Londoni üzleti útjaim során minden szabadidőmet lemez- és könyvesboltokban töltöttem. Olyan köteteket vehettem meg magamnak, melyek a pre-Amazon, pre-eBay korszakban Magyarországon elérhetetlen volt számomra. Mivel a zenén túl az írói munkásságát is szerettem volna megismerni, szépen begyűjtöttem a The Favourite Game és a Beautiful Losers című regényeit is.
Aztán hosszú csend. Azt hihettük, hogy a hetvenes éveit taposó alkotó végleg visszavonult. Évekig nem hallottunk róla. Még egy valamirevaló válogatásalbum sem jelent meg 2004 után. A 2006-ban kiadott Book Of Longing híre el sem jutott hozzánk. 2008-ban aztán robbant a bomba. A 73 éves művész újra turnéra indul! Aztán kiderült, nem önszántából. Menedzsere gyakorlatilag kiforgatta mindenéből. Nem csupán megtakarításai, a visszavonulás időszakára félretett tőke, és a jótékonysági alapok tűntek el, de Kelley Lynch elkezdte eladni Leonard zeneműkiadói jogait is. Hiába nyert pert Mr. Cohen 2006 márciusában, és ítélt meg neki a kaliforniai bíróság 9 millió dollárt, egy penny-t sem látott belőle, ezért kénytelen volt újra útra kelni.
Ez egy újabb olyan lecke, amit lehet, hogy akaratán kívül tanított nekem a Művész úr, de alapjaiban változtatta meg az életről alkotott elképzelésemet. Abban nőttünk fel, hogy iskolába járunk, leérettségizünk, jó esetben elvégzünk egy főiskolát, egyetemet, és kész embernek gondolva magunkat dolgozunk, családot alapítunk, nyugdíjba vonulunk, meghalunk. Ezzel szemben korunk egyik meghatározó költője, dalszerzője 73 évesen világkörüli turnéra indul, és újra lemezeket készít. Az életfogytig tartó tanulás, alkotás, munka csodálatos példája ő.
2008. szeptember 24-én volt szerencsém helyet foglalni a bécsi Konzerthaus gyönyörű Art Nouveau épület lélegzetelállító nagytermében, egészen közel a színpadhoz. A nagy visszatérő turné második európai állomása meghatározó élmény. Az elképesztő könnyedséggel játszó zenekar olyan éteri hangulatot varázsolt körénk, ami önmagában életre szóló élményt adott. Olthatatlan vágyat ébresztett a szépség, a harmónia iránt. Ebbe az idilli környezetbe érkezett meg az idős Mester, hogy elmormogja nekünk varázslatos dalait. Elementáris hatású előadás volt.
2009. augusztus 31-én a Budapest Sportarénában egy hasonlóan erőteljes, de már csak a helyszín nagysága miatt is egészen más hangulatú koncertben volt részem, de az alapvetően rideg csarnokot megtöltötte a közönség szeretete, így Leonard Cohen első és egyetlen magyarországi koncertje egy igazi örömünnepként él az emlékeimben.
A 2010-es év egy különlegesen izgalmas év volt, talán a legnagyobb szakmai kihívások elé állított életemben. Második alkalommal is rám bízták a Sony Music magyar leányvállalatának vezetését, és az első X-Faktor széria előkészítésének kellős közepébe csöppentem. A tévétörténeti jelentőségű project számomra is emlékezetes szakmai sikereket, tapasztalatokat hozott. Az egyik legmerészebb vállalkozás az volt, hogy a négy legnépszerűbb előadó 10-10 legjobb dalát tartalmazó CD-jét 990 Ft-os árponton újságárusi terjesztésben a döntőt követő héten, közvetlenül Karácsony előtt megjelentettük. Önmagában az kegyetlen feladat volt, hogy a műsor közben elkészítsük a negyven hangfelvételt. Majd extrém rövid határidővel ijesztően nagy mennyiségű terméket gyártsunk, és terítsünk országosan több száz értékesítési pontra egy teljesen új, extrém alacsony árponton, melyet csak egy nagy eladási szám tudott igazolni. Felejthetetlen élmény, amikor a Rózsadombon, ahova egyébként be sem hajthatott volna, megjelent a lengyel gyár kamionja. Mivel a Levél utcába be sem tudott kanyarodni, ezért a Rómer Flóris utcában pakoltuk le az irdatlan mennyiségű műanyagot, és pakoltuk be az iroda mélygarázsába a kollégákkal. Pár hét lefogása alatt 60.000 példányt értékesítettünk. A második helyezett, Takács Nicolas, aki a Hallelujah előadásával robbant be a műsorba és a magyar köztudatba, egyedül 20.000 darabos eladással járult hozzá a sikerhez. A 2011-es évértékelő ügyvezetői meetingen Londonban prezentációt tarthattam az X-Faktor magyarországi üzletfejlesztési eredményeiről, ami önmagában nagy elismerés volt, de szakmai pályafutásom egyik legjobb pillanata az volt, amikor Simon Cowell, a műsor megalkotója a megbeszélést záró beszédében kiemelte, hogy a tehetségkutatóból kikerülő művészeket úgy kell gondozni, ahogy mi tettük azt Magyarországon.
2012-ben pedig végre személyesen is találkozhattam a Mesterrel. Az Old Ideas album kapcsán szervezett a Sony Music egy albummeghallgató eseményt az európai ügyvezetők számára, melynek a végén az idős alkotó is csatlakozott hozzánk a kicsiny vetítő teremben, és mesélt az albumról, lehetett kérdezni tőle. A végén megköszönte a munkánkat, és nevetve hozzátette, hogy az unokái is hálásak lesznek nekünk, mert ezzel a munkával róluk is gondoskodunk.
2018-ban egy újabb Cohen szerzemény épült be a tudatomba. Végstádiumú rákkal küzdő édesapámhoz vezető mindennapos kocsiútjaimra szegődött véletlenül társamul egy dal.
Mindenki tudja, hogy Leonard Cohen írta
Mindenki tudja, hogy Sharon Robinsonnal tette ezt
Mindenki tudja, hogy mennyire sokat jelent nekem a zene
Mindenki tudja, hogy a szöveg legalább ilyen fontos számomra
Mindenki tudja, hogy minden egyes Sony Music kiadványt végighallgatok
Így leltem rá a Stills Collins albumra
És így üthetett szíven az
Everybody Knows
„Everybody knows that the dice are loaded
Everybody rolls with their fingers crossed
Everybody knows the war is over
Everybody knows the good guys lost
Everybody knows the fight was fixed
The poor stay poor, the rich get rich
That’s how it goes
Everybody knows”
Végérvényesen Leonard Cohen hívő lettem. Bár a sok művében megjelenő, az élet élvezeteit önfeledten habzsoló bohém világszemlélet nagyon távol áll tőlem, de mélyen emberi hozzáállása, a folyamatosan kérdező, választ mániákusan kereső attitűd, a megkérdőjelezhetetlen elegancia évtizedek óta nagy hatással van rám. És fia, Adam Cohen révén, halála után is újabb és újabb leckét kapok a Mestertől.
2019 számomra legjelentőségteljesebb alkotása is egy olyan emberhez kötődik, aki fizikai valójában már nincs közöttünk. Alkotás itt szöveget, zenét, filmet is jelent. És kiállást, követendő emberi példát. Már a dal címe húsba vág. A hétszer hét sor, melyet a kanadai költő óriás a hétszer ismételt kulcsmondat elé írt, döbbenetes erővel hat, arra kényszerít, hogy újra és újra ezt a monumentális dalt hallgassam.
„I was always working steady
But I never called it art
I got my shit together
Meeting Christ and reading Marx
It failed, my little fire
But it spread the dying spark
Go tell the young messiah
What happens to the heart”
Megrázó dal. Felemelő klip. Áldás.
(Artwork: Mester Csaba)
