Tom Polonkai – A párhuzamos utak a végtelenben találkoznak?
A párhuzamos vonalak a végtelenben találkoznak.
A párhuzamos életek találkozhatnak korábban, ha szeretnének, ha adnak magukból, ha elfogadják a másikat.
Polonkai Tamással 30 éve egy irányba haladunk. Ő zenét szerez, szöveget ír, gitározik, énekel. Én írok, hangfelvételeket készítek, koncerteket szervezek, zeneműkiadással foglalkozom. 30 éve egy irányba mozgunk. Mostanáig egymástól viszonylag nagy távolságban. Ő Egerből indult. Én Gödöllőről. Tamás 1990-ben kezdett dobolni. Nekem akkor jelent meg az első cikkem az Új Metal Hammer H magazin hasábjain. Kölcsönhatásaink története itt kezdődött.
„Az, hogy a Metal Hammer 1989 tavaszától hazánkban is megjelenhetett, fordulóponttá vált sokunk életében, már ami az új zenék megismerését illeti. Nagyon szerettem Szarka Joseph írásait. Sok lemezt vásároltam meg az ő cikkeinek hatására. Sohasem fogom elfelejteni, amikor a Brad Shame című albumról írt: a kritika elolvasása után, az egri Katona téren sétálva, a kazettaárusnál megláttam a kiadvány jellegzetes, mással össze nem téveszthető borítóját.”
1993-ban Tom megalapította a Polly Is Dead nevű zenekart, és 1996-os, nyolc számos bemutatkozó demójukról én írtam ismertető az Új Metal Hammer H magazin decemberi számában. Utolsó cikkeim egyike volt ez az írás az újság hasábjain, mert elkezdtem a Sony Music kötelékében dolgozni, és összeegyeztethetetlennek tartottam a két dolgot. A P.I.D. folytatta az alkotást, de lekerültek a radaromról. Nem hallottam a 97-es négyszámos Oneiromancy, sem a 98-as Perfect öt dalát, sem a 99-ben kiadott Paintomine című dalt. 2002-ben azonban megszületett a Kincs, ami igazi underground legendává tette a csapatot.
„Nincs más kincsem
Fogd hát jól„
A következő dal, a My Private Journey szintén klasszikus alkotás, de a 2004-es Sóhajok hídján a Kincs mellett szereplő 3 új dal komoly csalódást okozott sokaknak. A Polly Is Dead feloszlott, és hosszú időre szem elől tévesztettem Tamást. Hiába alakított új zenekart 2009 körül Bálnalovas néven, a 2013-as Holdraforgó album híre sem jutott el hozzám, ahogy az Apokrif című szólólemezéről sem hallottam.
Aztán 2017. június 21-én Tamás Messengeren elküldte az új zenekarának (Pearls Of Lost Loved Years) első dalát (Gift) bemutató cikket, mely a Grungery-n jelent meg. Pintér Miklós nem csak írt a dalról, de később a grunge mesterműnek számító bemutatkozó album (The 47th Parallel North) kiadását is magára vállalta. Miki olyan értékeket hozott vissza a zenei újságírásba, amit rég elveszettnek hittem. Odaadása, fanatizmusa, profizmusa példaértékű. Amikor 2019 májusában a Hammer World magazin mellékleteként megjelent a 36 oldalas Seattle-Budapest Grunge Magazin első száma, nem volt kérdés, hogy Miki miatt az első betűtől az utolsóig elolvasom. Így olvastam el a Polonkai interjút, és kaptam a fent idézett visszajelzést a korai írásaimra. Nagyon meglepett, hogy milyen nagy hatással voltak Tamásra a cikkeim, és 26 év távlatából is erről beszél. Figyelmesen megnéztem a hatásait bemutató listákat, és szöget ütött a fejembe, hogy miért a Bhagavad Gitát választotta a Legnagyobb Hatású Könyvének. Hirtelen felindulásból rendeltem is két különböző angol változatot a hindu alapműből. Elementáris erővel hatott rám a könyv. A legfontosabb számomra új gondolat, amit nagyon igyekszem magamévá tenni, a következő:
„Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!”
Azóta ízlelgetem ezeket a gondolatokat, már a harmadik, kritikai kiadását olvasom a Gíta-nak, és időről időre visszaköszönnek ezek a gondolatok a Facebook posztjaimban, írásaimban is, melyek kapcsán többen óva intettek, hogy túl őszinte, kitárulkozó vagyok. Enélkül a nyitottság nélkül viszont nem kapnék új impulzusokat, visszajelzéseket, nem születnének új kapcsolatok, barátságok. Nem találkoztam volna Tamással végre személyesen, közel 30 év ismeretség után. Az önvallomásaim tették világossá számára, hogy a metal mellett egy csomó új dologra is nyitott vagyok. Ezért keresett meg 2020. február 1-én, hogy lenne-e kedvem kooperálni vele a régóta dédelgetett mantra lemezén. Volt. Elmesélte mely ősi indiai szent mantrákat szeretné megzenésíteni, hol szeretné felvenni, milyen hangszerre lenne szükséges. Még a koronavírus járvány sem tudott megállítani minket. Az Ibanez magyar képviselete és német központja segítségével megvettem a hangszert a felvételekhez. A Kincset éneklő Sohajda Péter stúdiójában Tomi felvette a hét mantrát. Kele Nikolett megfestette a Sarasvati Devi’s Grace című lemezhez a borítót, majd megkértük, hogy minden dalhoz készítsen egy festményt, hogy a mantrákat megillető csomagolásban jelenhessenek meg.
Itt tartunk most.
A kérdés már csak az, hogy a közös munka eredménye több lesz-e, mint a részek egésze.
Két vékony vonal fut majd tovább párhuzamosan, vagy egy, a kettőnél sokkal vastagabb?
(Artwork: Csaba Mester)
