Tribe After Tribe: Minden és még több
Korai húszas éveim személyiségfejlődésének fontos építőkövei kapcsolódnak Robbi Robbhoz, a Tribe After Tribe zenekarhoz, és első Amerikában készült lemezük kiadójához, a Megaforce Records-hoz.
Tizennyolc évesen, 1990 január elején írtam meg első leveleimet külföldi zenekaroknak, kiadóknak azzal a céllal, hogy részese lehessek a metal undergroundnak, melyet a Metallica Hungarica annyira vonzóvá tett számomra, és szerény eszközeimmel segítsem a zenészeket a magyar rajongók elérésében. 1990. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan embert ismertem, akinek már volt számítógépe. A velünk szemben lakó nagyfiúnak volt egy ZX Spectrum-ja. Tévéfoziztunk vele. Egy jómódú középiskolai osztálytársaméknak volt egy Commodore 64-e. Sivító hangok kíséretében lehetett kazettáról betölteni a masinába a játékokat. A suliban még nem tanítottak számítástechnikát. Kézzel írtam a leveleket. Majd szüleim segítettek venni egy brutálisan nehéz, ósdi írógépet. Az elküldött levelekről egy vaskos, A4-es, méregzöld borítójú könyvben vezettem részletes táblázatot. Kinek mikor küldtem levelet, mikor kaptam választ, mikor írtam újra. Érdekes lenne megfejteni, hogy honnan jött a postakönyv ötlete, mert hasonló élményem sem volt, viszont mai napig jellemző rám, hogy gyűjtöm az adatokat, imádom elemezni őket.
Azt is jó lenne visszafejteni, hogy melyik Megaforce kiadvány volt az első, amit Michael Mazur-tól megkaptam postán. Vio-lence? Overkill? Mind Funk? Lucy Brown? King’s X? Warren Haynes?
Az biztos, hogy a 1991-es Tribe After Tribe album olyan húrokat pendített meg bennem, amelyek ma is rezegnek.
“I see those people
Bringing up children
Burying the dead
Just like us…”
Az izgalmas törzsi hangulatokkal fűszerezett rockzene olyan univerzális gondolatokat hozott az életembe, amivel addig nem találkoztam, és a Gödöllő-Johannesburg tengelyen is könnyen értelmezhetőek volt.
Apukám elmesélésében velünk élő történelem volt 1956. Történeteiből úgy emlékszem a Dimitrov téren történtekre, majd a forradalom leverése utáni emigráció viszontagságaira, mintha velem történt volna meg. Így könnyű volt megérteni az apartheid elől Dél-Afrikából az USA-ba menekülő Robbi Robb szabadság utáni vágyát.
Nem véletlen, hogy a TAT a Megaforce Records-nál kötött ki, hiszen a Jon és Marsha Zazula által megálmodott, és álomszerűen felépített cég bátran kiállt az elnyomás és a cenzúra ellen harcolók mellett. Valahogy, minden, amit a Zazula házaspár csinált, zseniálisnak tűnt. Helyénvalónak. Előremutatónak. Az, hogy ők adták ki az első Metallica albumot, csak izgalmas adalék számomra. Anélkül, hogy különösebben regisztráltam volna, példaképekké váltak. Már az a tény, hogy házaspárként sikeresen tudtak együtt dolgozni a rock and roll-ban, példaértékű volt számomra. Óhatatlanul szerepet játszottak abban, hogy 2019-re végül rá mertem beszélni a feleségemet, hogy dolgozzunk együtt a saját kiadónkban. Még nagyobbat nőttek a szememben, amikor megtudtam, hogy 40 év után is kitartanak egymás mellett. A 67 éves férfi arra vágyik a legjobban a világon, hogy beteg feleségét ápolja. Nem véletlen, hogy annyi értékes albumot kaptunk tőlük 2001-ig, amikor hátraléptek a Megaforce-ból, és eladták üzletrészüket kedvenc kolléganőjüknek. Mesébe illő történet.
Akár róluk is szólhatna a Tribe After Tribe album kulcsdala, az Everything And More. Számomra az első hallgatás óta a feleségem iránt érzett szeretet himnusza. Ezer emlék köt hozzá. Szerepelt a Punto Tapes 001 válogatáskazettánkon, melyet az első közös kocsinkba készítettem. Szövege, gitárszólója miatt mai napig a számomra legfontosabb dalok tízes listáján szerepel.
“there’s a film that i’d like you to see
about a girl (i think) you’ll understand
and if you fall in love with me i’m
just a hand if you need a hand”
Ugyanennyire meghatározó a 1993-as Love Under Will album, melynek már a címe is évtizedekig visszhangzott fejemben. Nekem azt üzeni, hogy életünket a szeretet kell, hogy vezérelje, de az érzéseinket tudatosan terelgetni kell, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Az egész nagylemez etalon. Megrendítően jól szól, és egymás után hömpölyögnek le róla a csodálatosabbnál csodálatosabb dalok. Hold On. Ice Below. The Spell. Dance of the Wu Li Masters. I Spit. Nikita. Congo Sky. World Of Promise. Proud & Beautiful. Let’s Go Outside. Delight. The Lovers. Mai napig a hatása alatt tart ez az anyag.
A TAT szentháromság utolsó darabja a Pearls Before Swine, ami már nem szól olyan jól, mint elődje, pár dal számomra idegesítően zajos, ugyanakkor olyan gyöngyszemek találhatóak rajta, mint a védjegyszerű dobokkal kísért Lazarus, a latin ízekkel fűszerezett Senior, a hipnotikus Uh-Oh vagy éppen a csodálatos Ballad Of Winnie, melyet Doug Pinnick vokálozása emel el a földtől.
1997. szeptember 1-én mit sem tudtam még arról, hogy Robbi Robb a King’s X énekes, basszusgitárosával is dolgozik, de egyértelmű volt, hogy másnap ki kell kocsikáznunk Bécsbe, és az Arena színpadán meg kell nézni a csapatot. A Metal Hammer magyar társlapjának szerkesztője, Lénárd Laci barátom hívott fel délután, hogy Doug ugrott be bőgősnek a zenekarba. Igazi álomcsapat. A Tribe After Tribe ereklyéim mellé bekészítettem a Gretchen Goes To Nebraska CD-m bookletjét, hátha alá tudom iratni azt is. Másnap a Bécs külvárosában, egy egykori gyárudvarban található klub épülete mellett sikerült elcsípnem az egész csapatot. Mike Hansen dobos az első Megaforce-os album könyvecskéjébe írt pár kedves szót. Doug döbbenten kérdezte, hogy honnan szereztem tudomást a három állomásos európai mini turnéról, majd a GGTN borító láttán, hogy honnan tudtam, hogy ő is játszani fog? Robbit egy Asylum Kids kiadvánnyal tudtam sokkolni, mert a Black Poem Jugglers azután jelent meg hazájában, hogy ő elmenekült az országból, így nem látta ezt a CD-t, melyet egy dél-afrikai Sony Music-os kolléga segítségével szereztem meg. Komoly eszmecsere nem alakult ki a koncert előtti rövid találkozón, de így is örök emlék számomra, ahogy a mágikus koncert is, melyet diktafonnal rögzítettem, és később a Tom-Tom Stúdió segítségével gondosan CD-re írtam.
Amilyen nagy hatással volt rám ezekkel az albumokkal Robbi Robb, úgy halványult el jelenléte a következő évek során. Az 1999-es második Three Fish album után egészen 2002-ig kellett várnom, hogy új zenét kapjak tőle, a kétszámos promo CD formájában, melyen az Eloise és a Merryround Ago hallható, a júniusban kiadott Enhanced Entrance albumról, melyen nekem túl sok volt az elektronika, és a tudatmódosító szerek hatása. Ezután volt szerencsém jobban megismerni Robbit, mert a MySpace-en sikerült felvennem vele a kapcsolatot, és készségesen válaszolt a kérdéseimre. Művészetének sok-sok aspektusát sokkal jobban megértettem, így a 2008-ban kiadott, ezidáig utolsó Tribe After Tribe stúdióalbum, a M.O.A.B. is könnyebben befogadhatóvá vált, mégha zeneileg nem is olyan vonzó, mint a Power-t követő három csodaalbum, mégha bibliai utalásokkal teli szövegeihez nehezebb is kötődni, mint a korai dalok hétköznapi hasonlataihoz, a lényeg, a szabadság szeretete, a szeretet felszabadító ereje, az igazságtalanság minden formájának elutasítása, a boldogság záloga benne van.
„Put down the guns, put down the books, put away the pointing fingers of blame .. come away from the temples and into the fields, and there let us work together to eradicate disease and poverty from the face of the Earth. This is the ‘Mother Of All Battles’.”
(Artwork: Mester Csaba )
